A klasszikus rockzene magyar hangja: Vikidál Gyula

Kevés szerencsésebb életút létezik, mint amikor valaki saját maga, a saját tehetsége folytán eléri azt, amire született. Vikidál Gyula ilyen ember: a fantasztikus hangi adottságokkal rendelkező művész testközelbe hozta nekünk a világ legjobb rock-énekeseit, mindezt magyarul. Énekstílusával, előadásmódjával, színpadi jelenlétével iskolát teremtett, felvételei – akár a P.Mobil, a Dinamit, a P.Box, az MHV, a Boxer vagy a saját lemezeire és színházi munkáira gondolunk – a magyar rock-zene legértékesebb kincsei közé tartoznak. Túl azon, ahogy énekel és a színpadon játszik, megkérdőjelezhetetlenül lebilincselő a hitelessége és lefegyverző a minden körülmények közt azonnal működő, vele született barátságos, közvetlen természete, ami sugárzik belőle.
(Csak zárójelben jegyzem meg: szörnyű és gyalázatos, ahogy meghurcolták néhány múltbeli történés miatt, aminek a hátterét az érintetteken kívül senki nem ismeri és aminek negatív következményeiről senki nem számolhat be, ugyanis nincsenek. Szégyen, hogy az igazi bűnösök ma is arcátlanul és sunyin megbújva röhögnek a markukba. Nekem és minden rock-rajongónak Vikidál Gyula hiteles és őszinte ember volt és marad ebben a magukat „sztárnak” képzelő, patkányoktól hemzsegő világban. Büszke vagyok, hogy ismerhetem!)

Mikor láttad és hallottad először a P.Mobil előd-zenekarát, a Gesarolt?
Valamikor 1971 táján, egy budaörsi barátom, Sándor Józsi ott játszott. Tetszett a banda, mert nem sláger-zenét játszottak. Csatlakoztam és működött is ez egy darabig a mindennapi munka mellett, aztán KMK-s lettem (közveszélyes munkakerülőnek hívták azokat, akiknek nem volt munkakönyves állása a múlt rendszerben). Megalakult Varga Zoltán billentyűs vezetésével a Pannonia együttes (ez már a harmadik felállása volt), ez a csapat munkaszerződést kapott Miskolcon a Katowicze étteremben, kellett egy énekes, ezért elhagytam a Gesarolt és csatlakoztam a Pannoniához, így lett munkakönyves állásom, másrészt komolyan szerettem volna a zenével foglalkozni. Addig működött ez jól, amíg a kötelező, vendéglátós számokat játszottuk, de tömegével tódult a helyi fiatalság és kérték az akkori menő rock-csapatok, a Free, a Black Sabbath, a Deep Purple és a Uriah Heep számait. Mi persze örültünk ezeknek a kéréseknek és elkezdtünk „keménykedni” egy-egy blokkban, amire a vacsorázó közönség kezdett elfogyni, helyettük megjelentek az akkori hosszú hajú rockerek, a csövesek. Ezt az üzletvezető megunta és egy hónappal a szerződés lejárta előtt kirúgott minket. Kénytelen voltam ismét fizikai munkásként elhelyezkedni, majd 1974-ben szintén Sándor Józsi keresett meg, elmondta, hogy az akkor már P.Mobil néven játszó zenekar átalakul. Az új felállásban Bencsik Samu, Schuster Lóránt, Pálmai Zoltán, Sándor Józsi és én mutatkoztunk be 1974. május 1-én az Omega előtt a Budai Ifjúsági Parkban.
Miből állt az akkori repertoár?
Akkor még játszottuk a jól ismert külföldi rock-bandák nótáit és saját dalokat is, az Örökmozgót, a Veszek neked csoda-kocsit, a Tűzimádót, stb. ezeket átvettük a korábbi felállás műsorából.
Másolni a kedvenceket egy darabig szerintem az egyik legjobb iskola. Kik voltak azok az énekes egyéniségek, akiket figyelve kialakítottad azt a saját stílust, ami teljesen egyéni, egyedi és stílusteremtő Magyarországon mind a mai napig?
Három „mesterem” van: Ian Gillan, Paul Rodgers és David Coverdale. Természetesen másokra is odafigyeltem, ki kell emelni Ronnie James Dio nevét is. Nagyon jó torok egyéni stílussal. Nyilvánvaló, ha az ember egy adott világban kezd énekelni, akkor a következő feladat az, hogy ezt az éneklési stílust magyar nyelven is meg kell tudni szólaltatni. Ez volt az egyik legnehezebb és legszebb feladat. Több évig tartott, de úgy érzem, hogy sikerült. Megjegyzendő, hogy ez sosem megy egyedül, ehhez kellenek „játszópajtások”. Nekem nagyon fontos mind a mai napig Bencsik Samu tehetsége, zenei stílusa, akivel nagyon-nagyon jól tudtam együtt dolgozni itt is, és mint a későbbi Pandora’s Box hagyatéka is mutatja, maradandót tudtunk alkotni. Az első közös számunk a Kétforintos dal a mai napig közismert. Természetesen szükséges egy jó szövegíró is. Ezt a feladatot többségében Lóránt végezte el. Következett a Menj tovább, aztán jöttek sorban az Utolsó cigaretta, a Lőj rám (ami saját dalom), az Asszonyt akarok, a Főnix éjszakája első változatai, a Maradsz aki voltál, a Király, a Miskolc, a Honfoglalás, és még sok dal, ezek a dalok a mai napig állják a sarat. Ezeket ma is játssza sok fiatal zenekar és ha erre gondolok, már megérte az 5 év, amit a Mobilban töltöttem. A tévedések elkerülése végett fontosnak tartom elmondani, hogy az öt év alatt készült dalok kilencven százalékának ének-dallamát én „szültem” meg, mely dalok a későbbi P.Mobil felállások számára is megadták az alapot. Rajtam kívül csak Kékesi László volt képes énekdallamok kitalálására.
A P.Mobil akkor az underground vonal legmarkánsabb képviselője volt, csak a közönségetek támogatott benneteket és ez olyan elszántságot is hitet adott nektek, ami ma is példa értékű. Hogy éltétek meg ezt ti a zenekaron belül?
Kétoldalú ez a dolog. Egy ideig a zenekar tagsága nem gondolkodik azon, hogy jelenlétük a lemezgyár és egyéb média felé is hivatalos formát öltsön, ám egy idő után mégis jön a közönség részéről az igény, hogy: gyerekek, most már azért jó lenne egy saját lemez! De akkor, arra az asztalra csak pár zenekarnak volt lehetősége lemezt letenni. A másik oldal ennek az ellentettje: érdekel minket, hogy a hivatalos szervek nem vesznek tudomást rólunk? Megvolt a jó kis közönségünk, rengeteget játszottunk, például 1978-ban volt olyan nyári hónap, hogy 30 nap alatt 32 koncertet játszottunk. Minden nap koncerteztünk az ország különböző pontjain. Nem volt időnk azon gondolkodni, hogy szükség van-e lemezre, vagy sem. Ám mégis felvetődött az emberben, hogy nem biztos, hogy az a jó, ha ez így marad és ha a zenekarvezető – nálunk Schuster Lóránt – nem tájékoztatja a tagságot a dolgok állásáról, ettől csak növekszik a feszültség. Sok esetben fogalmunk sem volt, hogy Lóri milyen tárgyalásokat folytatott Dr. Erdős Péterrel, a hivatalos médiumokkal, mert erről Lóri többségében nem tájékoztatott bennünket. Ilyenkor éreztük azt, hogy a nem-informáltság a zenekar hangulatát, lelkesedését negatív irányba befolyásolja. Csak a fióknak dolgozni nem biztos, hogy jó. Amikor a közönségtől érkező kérdésekre kellett volna válaszolnunk például a lemeztelenségről, nem tudtunk konkrét válaszokat adni, és ez igen kellemetlen volt. Dolgoztunk és dolgoztunk minden nap, gyártottuk a számokat, demó-felvételeket készítettünk, Samu is haza vitte és még dolgozott a szólón, én otthon széthallgattam a Grundig magnómmal ás javítgattam az ének-szólamot, aztán ahogy a magyar szöveg megszületett a kamu-angol helyett, még tovább alakult az egész. Sok-sok munka árán nyerte el minden dal a végső formáját, de ez így van rendjén. Ha a közönség szeret egy zenekart, az sokkal nagyobb támasz, mint a hivatalos elismerés és mi ezt éreztük, de az a túlzott „nyakasság” mely sajnos Lórinál alapvető emberi tulajdonság, szerintem nem tett jót a zenekar hivatalos elismertségének.
Milyen volt a kollegalitás és a szellem a többi, lemezzel rendelkező rock-zenekarral?
74-75-ben még elő-zenekarként játszottunk az Omega, majd többször a Skorpió társaságában. Ha egy feltörekvő, ám roppant népszerű csapat a „NAGYOK” előtt felléphetett, az megtisztelő volt, és adottak voltak az íratlan szabályai. Ha 1 óra 20 percet szabadott játszani, akkor azt percre be kellett tartani. Az egyik ilyen közös turné vége felé érezhető volt, hogy egyre sikeresebb lett a Mobil, a közönségbázisunk sokszorosára nőtt és bár megmaradt a tisztelete a Skorpió iránt, de a szívük már értünk, a Mobilért dobbant, mindannyian egy újabb világot akartak, amit mi képviseltünk. Így, miután mi lejöttünk a színpadról, a közönségünk kiment a teremből, ebből persze akadtak feszültségek.
1978. április 30-án, a BIP nyitókoncertjén a Piramissal játszottatok együtt, amikor is a Mobil hatalmas kölcsön-cucca nem szólalt meg, a Piramis viszont tomboló sikerű koncertet adott és elhúzott a magyar élmezőnytől. Téged ez különösen megviselt, ha jól emlékszem…
Két nagyon jó zenekarról volt szó, és szerintem mindkét csapat közönsége kíváncsi volt a másik zenekarra. Olyan rosszul lettem, hogy mentők vittek el és két-három napig ápolásra szorultam, teljesen kimerültek az idegeim.
Hogyan alakult a Mobil zenei arculata az öt éves ottléted alatt?
Lóri ötletességét igazolja, hogy minden nyári időszakra kitalált valamit, amihez kötni tudtuk az új programot. Például: Samut elvitték katonának, kellett egy gitáros, Lengyel Gabi jött, akinek volt egy kétnyakú Gibson gitárja és mellette nagyon jól hegedült, amit megpróbáltunk kihasználni. Akkoriban tematikus ciklusokat írtunk, a Kintornás szerencséje is ilyen volt. Lóri nagy ötletei közé tartozott ez is. Kitalált jó szándékú, jó ideológiájú dolgokat, jó szövegeket írt, máskor meg ocsmányokat vagy hülyeségeket. Más zenekarok esetében is így működött ez, hiszen ha egy normális zeneanyagot ír egy csapat, akkor kell valami, ami köré felfűzzék a gondolataikat. Nekünk az volt a fő feladatunk, hogy megtartsuk a közönségünket, ezért minden évben ki kellett találni valami újat, még ha nem is kerülhetett az anyag lemezre, mellette a programba illesztettük a kihagyhatatlan régi dalokat is. Másrészt Lóri mindig feldobta a műsort show-elemekkel is, a Kétforintos dalnál a nagy „bélás”, a legendás tapsgép, az Asszonyt akarok-nál a nagy melltartó, a bőrözött kuka, a „Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája” rigmus vagy a kézi tekerésű verkli a Kintornás szerencséje ciklusban. Ezek lehetőséget teremtettek Lóri számára, hogy ő, mint show-man, mivel nem zenész, jogosan a színpadon lehessen a műsor és a zenekar részeként. Ez Magyarországon egyedülálló koncertjelenségnek számított.
Hogy jött létre a Honfoglalás?
Úgy emlékszem Lóri fejéből pattant ki ez is, mint nagyon sok esetben megannyi dal első szava, például a Miskolc, ahova olyan sokat jártunk, így kitalálta, hogy szóljon egy dal Miskolcról. Akkoriban már Hobo is a zenekar környékén mozgott, és segített a szövegírásban. Korábban többször fellépett nálunk, a tartós kapcsolat innen eredt. Úgy gondoltuk, hogy ő az a gondolkodó, okos, művelt tanárember, aki hitelesen írja meg a Honfoglalás szövegét. Addig még nem volt példa arra, hogy egy majdnem fél órás, több tételes komplett művet írjon egy rock-zenekar itthon. Megszületett a mű Hobo szövegével, Bencsik Samu, Cserháti Pityi és Kékesi László zenei és az általam kitalált énekdallamokkal. Egy tétel énekdallama Kékesi László nevéhez fűződik. A zenei és szövegi jelentőségén túl az is fontos, hogy az adott rendszerben, ha a politikai oldalról közelítünk a műhöz, bizony senki nem mert ilyen messzire menni, bár egyes dalok születtek, de ilyen hosszúságú, tartalmában és jelentésében összefüggő mű még soha azelőtt nem született. Nem is kerülhetett lemezre nagyon sokáig, a Sanzonbizottság nem szívelte, mint jó pár dalt a Beatricétől vagy a Hobo Blues Band-től sem. Az idősebb korosztály értette és érti miről szól, sajnos a mai teenager generációnak csak egy része tudja és fogja fel a jelentőségét. A Honfoglalás maradandó érték ma is és óriási a kulturális jelentősége.
Voltak-e a zenekaron belül beszélgetések, hogy azért mégiscsak kellene már egy lemez?
Természetesen, de amikor Lórit kérdeztük, ő elmismásolta a választ. Voltak részeredmények, például a kislemezek megjelenése, ami egy időre elhallgattatott minket. Lóri mindig egyedül tárgyalt. Szerettünk volna mi is vele tartani, főleg Samu és Pityi szorgalmazta ezt a megoldást, de Lóri nem akarta.
Ezek vezettek téged arra, hogy az éppen alakulóban levő Korál zenekarral próbálj?
Igen, ez is benne volt. Itt jut eszembe: mint ismeretes néhány éve megjelent Sárvári Vilmos által írt P.Mobil-könyv, melyben téves információkat közöl rosszindulatú formában. Sárvári 1980-tól, Bencsik Samu és Cserháti István távoztával lett a zenekar tagja, vagyis sem az én 74-től 79-ig a zenekarban eltöltött éveimről, de a családi életemről pláne nem tudhatott semmit. Egy példa: „1976-ban megint lelépett a Mobiltól, ezúttal Miskolcra költözött, szintén a Pannónia együttessel…” Ehelyett a valóság az, hogy kirúgtak egyik napról a másikra, és mint megtudtam, már próbáltak a leendő új énekessel, Szegvári Gáborral, aki sajnos már szintén nincs köztünk. Az indok az volt, hogy Tom Jones-osan énekelek. Mondta ezt „Mister Botfül”, a zenekarvezető.
Hiszen ez inkább dicséret!
Számomra is az, bár úgy tudnék énekelni, mint ő mind a mai napig.
Mi volt a valódi ok?
Nem tudom, ezt tőlük kérdezd.
Mihez kezdtél?
Budaörsön dolgoztam mint karosszéria-lakatos egy nagy vállalatnál. Nős voltam, a feleségem egyetemista, el kellett tartani a családomat és nem akartam KMK-s lenni. Ez 1976 májusától közel egy évig tartott, ám közben októberben visszahívtak. Samuval beszéltük meg az ügyet, és bár egy kicsit nehezére esett, de bevallotta, hogy a Lóránt parancsára történt az egész, és szeretné ha újból együtt csinálnánk új, kemény nótákat.
Milyen érzésekkel tértél vissza?
Ha az emberben kialakul egy világ és olyan zenésztársakkal dolgozhat, akiket tisztel és akikkel sikereket ért el, az mindent felülír. Szerintem akkor kezdtünk igazából összerázódni. Örömmel mentem vissza és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A tüskék azért megmaradtak, ezért csatlakoztam titokban az alakuló Korál együtteshez, nagyon tetszett az, amit Balázs Fecó és társai akartak. Egy nagyon jó csapatba hívtak, sokat próbáltunk. Aztán a bemutatkozó koncert előtt nem volt elég lelkierőm bejelenteni a P.Mobilnak, hogy elmegyek. Nem voltam elég erős. Utólag nagyon sajnálom.
A közös demo-felvétel elképesztő és a vendégszereplésed is 1981. augusztusában a Szakszervezeti Rockfesztiválon. Végül is cserben hagytad őket?
Vállalom, hogy így történt.
A P.Mobil tagjai tudtak róla, hogy majdnem elmentél?
Nem tudom. Később elmondtam nekik.
Mit szóltak?
Nagyot néztek és biztos zokon vették. Sokat veszekedtünk ezt követően.
Következett az utolsó éved a Mobilban, hiszen 1979. április 4-én feloszlott a Skorpió és megalakult a Dinamit, a bemutatkozó koncert 1979. július 28-án az agárdi Pop-Strandon zajlott, előtte csak egy bejátszó buli volt Székesfehérváron. Sűrű éved lehetett…
Két oldalról közelítsük meg a döntésemet, a Mobil és a saját oldalamról. A volt zenekarom egy újsághírből értesült a távozási szándékomról, ami miatt vádolom az akkori újságcikk íróját, Riskó Gézát, ugyanis akkor még nem volt biztos az, hogy én leszek a Dinamit énekese, mert Révész Sándor és Horváth Charlie is esélyesek voltak a posztra. Úgy indult az egész, hogy Papp Jules és Németh Gabi megkerestek, volna-e kedvem egy új zenekarban énekelni. A zenekari felállás termékeny gondolatokat ébresztett bennem. Aztán Dr. Erdős Péter elbeszélgetett velem és elmondta, ha maradok a Mobilban, egész életemben „csak egy proletár énekes maradok”, lemez nélkül. Valamint burkoltan a tudomásomra hozta, ha Schuster nagyon okoskodik megvannak a megfelelő eszközök arra, hogy se ő, se a zenekar ne rongálja sokáig a levegőt a színpadon. Ez nagyon rosszul esett. Vagyis, ha eljövök a Mobilból, akkor a csapat veszít egy frontembert, de talpon marad, ha nem, akkor esetleg idővel bevonják az ORI engedélyünket. „Ó mondd Te kit választanál?” Hogy Papp Gyuláék még miről tárgyaltak vele, azt nem tudom, de Riskó Géza valamit megszimatolt – talán az alakuló zenekar valamely tagjától -, hogy engem választottak a három jelölt közül. Akkor én még nem döntöttem, hogy vállalom-e, de a megjelent újságcikk következtében a Mobilban kényszerhelyzetbe kerültem és már nem volt visszaút, eljöttem. Másrészt az is dolgozott bennem, hogy négy kimagasló képességű zenésszel valami újat hozzunk létre közösen. Ráadásul vittem öt saját nótát, melyek közül kettővel már próbálkoztunk a Mobilban, de nem akarták felvállalni, nem tudom, miért, többek közt a Neked adnám a világot, a Külvárosban születtem, a Dinamit a vérem – természetesen a zenéről beszélek -, az Igazságot pillanatok alatt megírtam és a Születés is hamar kiszaladt. Azt csak megemlítem, hogy emellett a Dinamit első lemezének összes énekdallamát, és szövegét én írtam.
Gondolom pár évig fagyos volt a viszony közted és a Mobil tagjai közt. Mikor és hogyan oldódott ez?
99-ben meghívtak egy hosszabb nyári turnéra melynek csúcspontja szeptember 4-e volt, az Omega előtti fellépés a Népstadionban. Akkoriban én már rég óta színházban játszottam, elszoktam a rockzenei koncertek hangulatától. De örömmel vállaltam. Nagyon nehéz feladat volt, bevallom töredelmesen „gigailag” és fizikailag is. Akkor Rudán Joe barátom volt az énekesük, akivel ekkor énekeltem először egy rock-zenekarban színpadon… a „papa” meg a „kölyök” egy színpadon…óriási volt! Egonnal is nagyon élveztem együtt muzsikálni, vérbeli zenész, és hangszerének nagymestere.
A P.Mobil ez évben ünnepli a 40. születésnapját. Ha megvalósulna egy olyan koncert, ahol fellépne az összes egykori tag, vállalnád a részvételt?
Ezt át kell gondolnom. Mindannyian követünk el hibákat, de azok biztosan azért történnek, hogy kijavítsuk, és ne visszaéljünk vele. Több minden miatt nagyon tisztelem Lórántot, elsősorban a kitartásáért és azért, amit a zenekarért és a magyar rock-zenéért tett. Azt azonban nem szeretem és mélyen megvetem, hogy bizonyos tagokról, a zenekarból való távozásuk után vélt, vagy valós indokokkal ideológiát gyárt. Rosszindulatú, elfogadhatatlan és a valós mélységeiben nem ismert dolgokat terjeszt. Ezt nem kellene, mert sajnos sokan elhiszik ezeket az egy mondatban legyártott hamis ideológiákat. Ezért nem biztos, hogy részt kellene vennem a jubileumi koncerten még akkor sem, ha Lóri szívesen invitálna, amit amúgy nem hiszem, hogy megtenne. Ha mégis megvalósul ez a 40 éves születésnapi koncert, én nagyon-nagyon sok sikert kívánok mindenkinek. Éljen tovább a P.Mobil! Hajrá!

Rozsonits Tamás