2012. 08. 23. - Budapest - Városligeti Sörsátor - GESAROL 45 - Ingyenes!

"Az volt a kezdet...' Gesarol



1964-65-ben mindenki zenekart akart csinálni. Így volt ez Sashalmon is. A zenekarok tagjai meghatározott baráti körökből kerültek ki. Szakács Gábor öccsével, Lászlóval és öccse osztálytársaival („Kis Gajdos, Illés Johny”) próbálkozott. Addig Pótz-Nagy Ágoston bátyjával és annak középiskolás osztálytársaival csinált zenekart. Ez sem volt hosszú életű, mindössze egy koncertet jelentett számukra. A koncert felemásra sikerült, mert az erősítők hamar megadták magukat hiába volt addig is már jó hangulat, a babérokat az akkori kollégisták aratták le nevezetesen a D.Nagy Táncos duó. Ugye milyen ismerős a D.Nagy név? Igen, ő ma a Bikini frontembere. Bernáth Rezső, bátyja zenekaránál leselkedett és szedett le néhány számot. Nos amikor a haverok összejöttek mindenki mutatott valamit abból, amit tanult és amikor már 5-6 szám felismerhető volt azonnal zenekarnak nyilvánították magukat. Az nem okozott problémát, hogy bizonyos hangszerek nem is voltak, vagy nem volt aki megszólaltassa az volt a lényeg, hogy dögös és tömör legyen. Próbák nem voltak, viszont helyette együtt jártunk bulikra, csajozni, focizni, télen pedig korcsolyázni.
Szóval kezdtünk összeszokni. Rezsőnek volt egy Jolana típusú gitárja egy 10 Wattos erősítővel, amit összekötött egy doboz nélküli hangszóróval. Ő így szólt. Ágostonnak volt egy 15 Wattosnak mondott erősítője, ami a kor csodája is lehetett volna, de többnyire nem szólalt meg. Ilyenkor egy Pacsirta rádió helyettesítette.
Egy mondatot még erről a csodáról. Egy bőrönd kinyitva. A fedlap volt az előerősítő, belül pedig a végerősítő természetesen egy nagy kimenő trafóval (ettől volt nehéz).
Szóval ez volt a csoda egyrészt amikor szólt, másrészt pedig, hogy nem gyulladt ki. Lacinak a pergődobja egy úttörő dob volt és emellé kapott egy törött cintányért. Volt még egy Terta mikrofon, de az erősítő bizonyos hangerőnél nem volt hajlandó megszólaltatni két hangszert, vagy a gitár nem szólt, vagy az ének átmenetileg. Nem volt könnyű mindig megoldani a felszerelés szállítását és tárolását, ezért próbáltunk olyan helyet keresni, ahol elviselték a próbákat és megengedték, hogy ott tároljuk a hangszereinket. Így került hozzánk
Tóth Éva (Kekszi), aki nálunk lényegesen fiatalabb volt, és érdeklődést mutatott a színpad iránt. Nagy sikerrel énekelte műsorunkban Nancy Sinatra: The boots are made for walking c. dalát. Tanulmányai miatt később elmaradt a zenekarból, pár évre rá azonban kiderült, hogy remek színésznő lett belőle. Akkoriban ő játszotta Madách: Az ember tragédiájának Éváját.
Így teltek a dolgos hétköznapok, amikor Schuster Ervin – aki közben oszlopos tag lett csörgődobon – egyszer csak beállított azzal a hírrel, hogy klubdélután lesz a sulijukban és bizony ő beprotezsált minket. A zenekar nagyon megörült a hírnek és azonnal nekilátott a 20 számos repertoár próbálásához. Ekkor már bandatag volt Sándor József is, aki a basszusgitár húrjait szaggatta. Neki egy maszek erősítője volt 10-15 Wattos, de a hangfala az nem volt semmi. Papája egyszer hajlandó volt Budaőrsről kifuvarozni Sashalomra, de többet hallani sem akart a szállításról. Nem csoda hisz egy 25 wattos hangszóró egy kisebb fajta szekrénybe volt bezárva. Hiába állította, hogy a mély hangoknak nagyobb felület kell mindenki menekült a basszus hangfal cipelésétől.
Elérkezett a nagy nap és a zenekar felkerekedett barátaikkal együtt. Először gyalogosan, majd a HÉVen, trolibuszon utazva küzdötték le az akadályt és holt fáradtan, de nagyon lelkesen megérkeztek a Vendéglátóipari Technikumban tartott klubdélutánra.
Nagyon érdekes volt, mert az emeleten – míg a zenekar szerelt a földszinten – már egy másik zenekar játszott. A közönség hallhatta tőlük az Illés nótákat és az elmaradhatatlan Beatles számokat. Ez csak addig volt így amíg a Haus Byrds rá nem zendített. Ugyanis a „You Really got Me” és a „Get no Satisfaction” üteme és dallama a földszintre szólította a „felsős” népeket. A buli hatalmas sikere önbizalmat adott a bandának, és eldőlt, hogy ebből a csapatból zenekar lesz. Olyan fellépések sorozata indult be, ami egy ilyen fiatal bandának igen komoly elfoglaltságot okozott. Koncert a Sasvár utcai általános iskolában, klubdélután az I. István Közgazdasági Technikumban, koncert a Bányagép Gyártó Vállalatnál, majd hatalmas buli az Autótaxinál, év végén pedig szilveszteri buli a Medicor rákosszentmihályi gyáregységében.

Egy-két bulin a zenekar már gázsit is kapott, amit általában már fellépés előtt elköltött új húrokra, zsinórokra, jack dugóra és erősítőcsövekre. Visszatérve a névre: Haus Byrds. A névváltoztatásnál az ihletet az akkori kedvenc, a Yardbyrds együttes adta. Bár semmi köze nem volt a madarakhoz, de „hasonlított” rá. Másrészt a zenekar mindig valamelyik családnál élte az életét, (Szakács, Pótz, Szánthó, Schuster) így házi zenekar is volt egyszersmind. Így lett frappánsan a házi madarakból HAUS BYRDS.
Tagok: Bernáth Dezső: ritmusgitár, Pótz-Nagy Ágoston: szólógitár, Sándor József: basszusgitár, Szakács Gábor: ének, Szakács László: dobok, Schuster Ervin csörgődob (rövid ideig Rédlich Gábor: orgona)
1968 nyarán Schuster Lóránt is elkezdett ólálkodni a zenekar körül. Nem is tagadta, tetszett neki a banda bár nem minden számért lelkesedett. Lóri 2 évfolyammal járt felettünk, és nagyon tapasztalt volt, ezért ajánlásait figyelembe vettük. Így került a műsorba többek között a Them együttestől a „Gloria”, a Pretthy Things-től a „Hé mama, fogd be azt a nagy szád!”, vagy az Animals együttestől az „Inside looking out” című számok. Lórántot viszont nemsokára behívták katonának, így nehezen tudta követni az eseményeket, de az elvetett mag kezdett kihajtani..
1969. januárjában a Szabó Pál Művelődési házban indult amatőr zenekarok versenye.
Lényege az volt, hogy a Riviéra együttes, mint házigazda adta a cuccot, így csak hangszereket kellett vinni, cserébe viszont mindkét fellépő zenekar kapott 100-100 db jegyet, amit saját érdekükben is értékesíteni kellett. Amíg nem volt elszámolás, fellépés sem volt. Ekkor szembesültünk két dologgal. Hogyan kell egy kis zenekarnak levenni a még kisebbet.
(Ugyanis a Riviéra zenekar bevételarányosan kapott gázsit.) Mivel rájuk a kutya sem volt kíváncsi, kénytelenek voltak másokkal megtöltetni a termet. Másodszor pedig az volt meglepő, hogy szerelésük igen profi volt, így az általunk addig használt tucheles (öt pólusú) csatlakozókkal nem tudtunk megszólalni, mivel az ő cuccukon már modern, jack dugós bemenet volt. Ez persze nem lehetett probléma a Haus Byrds előtt. A zenekar ügyes technikusa Hernád Feri (aki Kredenc becenévre hallgatott) nagyon szerette a Creedence Clearwater Revival Band számokat, akkori munkahelyének telefonközpontját leamortizálta, és 10-15 jack dugót szabadított föl a zenekar részére, elvégre tartalékok is kellettek. Feriről csak annyit, hogy nagyon sokat dolgozott a zenekarért, szerelt, cipelt, forrasztott, erősítőket épített, végig ott volt a bulikon, néha olyan fáradt volt, hogy a 100 Wattos hangfalra támaszkodva, vagy mellette ülve elaludt A legszomorúbb az egészben, hogy súlyos betegsége miatt már nem lehet köztünk. Visszatérve az amatőr zenekarok versenyére, az volt a szerencse, hogy nem az első versenynapon játszottunk, így le tudtuk „csekkolni”, mi is történik a bulin. Nos, a két zenekar elszámol a jegyek árával, utána kipróbálhatják a hangszereiket, és amikor nagyjából rendben van minden, elkezdik a közönséget beengedni. A buli végén pedig a belépőjegyek hátuljára írva a jobbik, de inkább a jobban tetszett zenekarra szavaztak. A 100 jegyet nem volt nehéz eladni, hisz kb. 20 fő eddig is jött a bulikra, ők voltak, akik cipelték a szerelést, és a haverok haverjainak újabb haverjaik voltak, akik szívesen jöttek mindig. A legnagyobb feladat Schuster Ervin barátunkra várt, aki ezt a következőképpen oldotta meg: A mindig snájdig fiú fehér ing, nyakkendő mellé felvette vadi új alpaka öltönyét, és mindezt egy pár divatos, hegyes orrú cipő egészítette ki. Egy szóval olyan elegántos volt, mint rajta kívül senki az egész kultúrházban. A belépésnél a jegyekről a szelvényt letépték, ezek után a népek mehettek, ki-ki merre látott: ruhatár, büfé, színházterem. Na de ekkor Ervin barátunk a színházterem bejáratánál határozottan felszólított mindenkit, adják át a belépőjegyeket ellenőrzésre. Ezek után mindenkit kedélyesen beengedett. Az elvett belépőjegyek hátuljára pedig ráírta a Haus Byrds-t. Igaz az első 3-4 számról lemaradt, de kétségtelenül nagymértékben hozzájárult a zenekar sikeréhez. A banda az első két fordulón sikeresen túljutott, de úgy tűnt, mások is ellesték a módszert, és a legnagyobb szégyen az volt, hogy egy olyan zenekartól kaptunk ki, akiknek a legnagyobb száma az Obla-di Obla-da volt. Természetesen rekonstruáltuk az eseményeket, és azt a két főt, aki nem ránk szavazott azonnali hatállyal töröltük a rajongók táborából.
Még egy sztori az amatőr zenekarok versenyéről: Nekünk nem volt orgonánk, de nagyon szerettük volna eljátszani Arthur Brown-tól a „Fire”-t. Nem volt más lehetőségünk, mint engedélyt kérni Jager Miklós bácsitól, a sashalmi templom kántorától, hogy gyakorolhassunk a templomi orgonán. „Jól van gyerekek, csak vigyázzatok mindenre!” volt a válasz. Nos ezután volt minden, ami a csövön kifért.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a zenekar idősebb tagjai ettől kezdve már tanulmányi előmenetelre is figyelhettek, és sikeresen túljutottak az érettségin. Nemsokára Lórit leszerelték a katonaságtól ”megbízhatatlanság” miatt. (Háborúban, békében alkalmatlan!) Ezután nagyon komolyra fogta a zenekart. Nyáron már teljes erővel próbáltunk, készültünk a nagy kiugrásra……Budaőrsi Fesztivál……..- Vikidál.
1969. augusztus 20-án a Lőrinci Ifjúsági Parkban tartott koncertünk (amely Haus Byrds néven volt még kiplakátozva) Lóri a hangulat tetőfokán felugrott a színpadra: „Ladies and Gentlemen, színpadon a GESAROL !”. Épp egy Yardbirds szám után történt mindez, valószínűleg Lóri is úgy nyugtázta, hogy jól sikerült a zenekar és a saját készítésű torzító bemutatkozása is, itt az idő, hogy új utat járjunk.
Úgy érzem szükséges tisztázni, hogy a név Schuster Lóránttól eredt és egyben Ő lett a zenekar vezetője. Akik az első Gesarolt alkották Pótz-Nagy Ágoston gitár, Sándor József basszus, Schuster Lóránt zenekarvezető és mindenes, Szakács Gábor ének, Szakács László dobok.
Az addigi tagok közül Bernáth Rezső főiskolai tanulmányai miatt, Schuster Ervin pedig sport karierje miatt vált ki, illetve hagyta abba a zenei pályát.
Ősszel még egyszer megpróbáltuk az amatőr zenekarok versenyét, ami már nem a Szabó Pálban, hanem az Evig kultúrtermében volt.
Rögtön érezni lehetett, hogy mi a különbség Zugló és Kőbánya között. Nagyon fontos szerepük volt a buszvezetőknek, akik egy-egy buli végén jóindulatúan megvárták a közönségnek azon részét, amelyik minél hamarabb elhagyta kultúrházat, üldözöttek, illetve amikor a randalírozókat nem engedték fel a buszra. Ők voltak az üldözők. Hiába játszottunk itt már egy-két komolyabb számot, sőt még a Led Zeppelintől a „Megszakadt kapcsolatok”-at is, itt sem jutottunk túl a harmadik fordulón. Elindultunk a „Ki Mit Tud”-on. Az első fordulóból még továbbjutottunk (EMG-ből), de a másodikból látványosan kiestünk. Komjáthy György, a zsűri elnöke leprolizta a zenekart, és az Universal együttest juttatta tovább, mert ők nagyon jól játszották a „Jön már a bika, fúj az orra lika” című és tartalmú slágert. Mi akkor a „Fekete madár”, „Szép volt a lány”, „Álom”, és a „Szakadj meg!” című saját számokkal léptünk fel.
Nem volt mit tenni, állandó klubhelységet kellett keresni. Mindenhol megfordultunk vendégként, az EMG-ben, a Mosolygó Antal Műv.Házban, Cinkotán , játszottunk teljes bulit Csömörön és Budaörsön. Végül Cinkotán kötöttünk ki a Kossuth Művelődési házban. Itt pénteken és vasárnap játszottunk rendszeresen, általában 50-200 fő látogató előtt. A bevételből 70% volt a zenekaré, 30% a Műv. Házé. A gázsiból helyben levonták az adót (talán még többen emlékeznek rá: kicsi rózsaszín csekk 5 forint levonásról.) Elvállaltunk vidéki fellépéseket is, ezek bevételnövelők voltak. 1970 júniusában Szakács Gábor kiválása után sem állt le a zenekar. Az egész műsort átmenetileg Pótz-Nagy Ágoston énekelte le. Muszáj volt tovább menni az úton, hisz akkor már a zenekar minden tagja maximálisan el volt adósodva. Nagyon fontos volt, hogy ez a kevés pénz is bekerüljön a kasszába, mert az OTP kölcsönöket szigorúan törleszteni kellett. Ez fejenként 1000-1500 forint/hó volt. Ha belegondolunk, hogy ebben az időben egy átlagos fizetés 1200-1600 Ft volt, nem semmi bátorság volt ilyen kölcsönöket felvenni. De meg volt az eredménye, mert akkor már 100 wattos Selmer szólócucc, Selmer basszus és 200 Wattos, 6 csatornás énekerősítő volt a színpadon. Utána került a zenekarhoz Cziránku Sanyi, aki azóta is az ország egyik legjobb gitárosa. Hozta magával Sanyi barátját énekelni, aki így segített a fellépéseken. Utána Koday Pisti énekelt keményebb számokat, míg Koós Robi szenzációsan interpretálta a Creedence nótákat. Ahogy keményedett a műsor, úgy kerültek elő a vendégénekesek is, így került színpadra Radovics Ferenc, aki kizárólag Led Zeppelin számokat énekelt. Hirdetés kapcsán került meghallgatásra Huszár Györgyi, akinek olyan jól sikerült a debütálása, hogy ettől kezdve ő maradt leghosszabb ideig a zenekarban. És ekkor jött az igazi bomba meglepetés. Vikidál Gyula, jelentkezett játékra. Őt Sándor Józsi nógatta és hozta, aki szintén budaőrsi illetőségű volt. Gyula emlékezett a zenekarra, hiszen együtt szerepeltünk egy amatőr tehetségkutató versenyen. Ő vállalta Budaörsről Cinkotára az utazást, hogy eleinte 2 számot, majd egy egész műsort énekeljen a zenekarral. Sajnos Gyula tehetségére többen is felfigyeltek, és mivel a Pannónia együttes kerek 50 forinttal ráígért a gázsira, azonnal kilépett a zenekarból. Rövid ideig Koday Zoltán gitározott a zenekarban, de tanulmányai hamar elszólították. Viszont nagyon sokat segített, hangszert javított, hangfalakat készített profi minőségben és kivitelben.
Tehát két héttel a nagy május 1-i koncert előtt – amire az Ikarus Sportpályán került sor – ismét vezérénekes nélkül maradt a zenekar. Ismét Ágostonnak kellett énekelni a műsor nagy részét. Szerencsére Györgyi maradt és Cila is vállalt egy számot, melynek címe Héjja, héjja volt. Végül is a koncert jól sikerült és még aznap délután mikrobuszba ültünk, mert az Orkán együttestől kaptunk egy bulit Akasztón a helyi Művelődési Házban. Egy kikötés volt nem szerepelhettünk a saját nevünkön. Rendben, időben megérkeztünk, behangoltunk, de a teremben a jegyszedőn és a rendezőn kívül senki sem volt. Azt tanácsolta a kultúrház vezetője, nyugodtan kezdjünk próbálni a lényeg az, hogy kihallatszódjon a zörej. 21 órakor varázsütésre megtelt a terem, nem tudtuk elképzelni, hogy ez hogy történt. Később megtudtuk, hogy a szomszédos kocsma 9-kor zárt be és innen az újabb szórakozási lehetőség a Művelődési Ház volt. Így egyből rázendítettünk a műsor keményebb részére, de hamar kivilágosítottak minket, hogy ha akarunk legközelebb is jönni, akkor csurglis számokat kell játszani, mert a buli egyetlen fokmérője az ha a Józsi, a falu bikája nyílt helyen elmondja véleményét: „Itt volt egy pesti zenekar a Gesarol. Nagyon jól játszottak, úgy megtáncoltattam a Rozit, hogy nosza.” Ezek után biztosak lehettünk a visszahívásban. A bulik rendben mentek tovább, s mielőtt Vikidál Gyula hangja berozsdásodott volna a Miskolc-Tapolcai klíma hatására visszatért Pestre. Félre tettük a sértődéseket és újra velünk énekelt. Ekkor már a cinkotai Kossuth Művelődési házon kívül rendszeresen játszottunk a Goldbergerben és a XIII. kerületben, a József Attila Művelődési házban. Volt úgy, hogy egy napra két buli is összejött, ilyenkor felkértünk helybéli zenekarokat, hogy törzshelyünkön az első két blokkot helyettünk játsszák le. Azt hiszem a legnagyobb dolog mégis az volt a zenekar akkori életében, amikor a Lágymányosi Ifjúsági Házban adhatott koncerteket rendszeresen. Igazából, hogy ez az intézmény rock zenekarokat is működtetet ebben a Gesarolnak volt elvitathatatlanul a legnagyobb érdeme. Például az első bulira úgy kellett előadni magunkat mintha mi lennénk a legnagyobb sztárok, s a közönség ettől rögtön elájuljon. A zenekar szerelését egy, már akkor is nagyon öreg Warsava személykocsi szállította. A kocsi érdekessége az volt, hogy a csomagtartója másfélszer nagyobb volt mint a gépkocsi és a zöldesszürkés színű kocsi mindkét oldalára pirossal Gesarol Co. felíratot helyeztek el. Ahogy Lóri mondta az emberek vagy szeretik, vagy utálják a Gesarolt, de egy biztos megjegyzik. Szóval ez a kocsi először beszállította a szerelést, haverok és a technikus beszereltek, majd a kocsi visszajött a Móricz-Zsigmond körtérig, ahol a zenekar tagjai már régóta várták. Erre az alkalomra elkészültek az első Gesarol trikók, amibe a fiúk beöltöztek és Györgyivel együtt Lóránt betuszkolta őket a Warsawába. A tett színhelyén már nagy nyüzsi volt, hiszen nem tudták, hogy milyen „tánczenekar” ez a Gesarol és csak azután kezdtek beszállingózni amikor meglátták a társulatot. Biztos, hogy sikerünk volt, mert ezek után rendszeresen minden szombaton ott játszottunk 6-10-ig. Bár legelőször még középen volt a színpad, később kellett átrendezni a termet, hogy 200-250 fő részére alkalmas legyen a zenehallgatásra és táncolásra. A büfét levitték a terem hátsó részéből a lépcsőfordulóba. Így nagyobb lett a belső tér a fal mentén pedig székeket helyeztek el. Ez annál is inkább nagy fegyvertény volt, mivel alapfunkcióban ez az épület pártházként működött. Ebben az időben a zenekar Szakács László-dob, Cziránku Sándor-gitár, Pótz-Nagy Ágoston-gitár, Sándor József-basszus, Huszár Györgyi-ének, Vikidál Gyula-ének összeállításban szerepelt. Sajnos, Gyulát ismét elcsábították, helyére Tóth Sanyi került, aki ezután kb. 2 évig oszlopos tag volt. A műsort ekkor már Shocking Blue, Janis Joplin, John Mayal, Black Sabbath számok alkották, a táncos részben pedig Creedence slágereket játszottunk. Érdekünk volt, hogy minél többen jöjjenek el a bulira, ezért mindig vendég énekeseket hívtunk, és hétről-hétre érdekes embereket szólaltatott meg Lóri a szünetben. Például itt szerepelt Vichmann Tamás többszörös világbajnok kenus és Peterdi Pál népszerű újságíró is. A bulik egyre komolyabbak lettek, egyre több problémát okozott a felszerelés állandó javítása, a munkahelyi elfoglaltságok, a próbák, fellépések összehangolása. A vidéki bulik lényegesen jobb anyagi helyzetet teremtettek a zenekar számára, ezért beindultak a vidéki turnék is. Az első útvonal Gödöllő, Bag, Nagykáta és Jászfelsőszentgyörgy volt. Jászfelsőszentgyörgy annyira bejött, hogy ott Gesarol klub is működött. A vidéki utazás azonban nagyon bonyolult dolog volt, mert a cucc már akkor nem fért el az öreg Warsawaban, ezért mindig mikrobuszt kellett bérbe venni a szállításhoz. Két-három szállító volt, akik megbízhatók voltak, kis hibával. A hiba az volt, hogy nagyon szerettek jól keresni, ami önmagában természetes volt, csak a baki mindig közbeszólt. Például Gesarolt leszállították 5 órára Jászfelsőszentgyörgyre, a kocsi nem maradt ott, hanem hazajött Pestre, hogy 9 óra tájban még két pesti zenekart helyben elszállítson 3-500 forint /fuvar díjazásért, és ezután kellett visszajönnie Jászfelsőszentgyörgyre, hogy a Gesarolt hazaszállítsa
Pestre. Nos mivel minden buli késett, vagy tovább tartott el lehet képzelni hogy a végére mekkora csuszás volt. Emlékszem a zenekar mögött egy nagy transzparensen Gesarol zászló volt kb. 4 x 1 méter nagyságú, s mivel a kultúrházból már kiraktak, ebbe burkolóztunk be, hogy meg ne fagyjunk. Vagy egy másik sztori: Tápióságon játszottunk egy óriási bulit, egy fűtetlen kultúrteremben. Nagyon jó hangulatú volt a rendezvény, de a megbeszélt időben nem, sőt mi több egyáltalán nem jött értünk mikrobusz. Ekkor Vikidál Gyuszi az ott található kerítés elemeket térdén gyújtóssá aprította, így csinálva némi tüzet, ami melegítette az ott maradtakat. Valószínűleg megsajnáltak, vagy féltek, hogy kigyullad a kultúrház, mert másnap reggel a TSZ-elnök adott egy mikrobuszt némi térítés ellenében, s így szerencsésen hazaértünk. Ezen kívül mindig ott lebegett Demoklész kardja, mikor kit visznek el katonának. Volt olyan buli, amikor Sándor Józsit reggel kopaszon bevitték katonának, délután 7 órakor a Goldbergerben lévő bulin viszontláttuk (szerencsére létszám feletti volt). De legközelebb már igazából bevitték. Különböző tagcserék után elérkezett a zenekar abba a helyzetbe, hogy további fejlődés érdekében új hangszert, hangszínt, nevezetesen orgonát kellett a zenekarban szerepeltetni. Kézenfekvő volt, hogy ezt a feladatot Ágoston fogja megoldani, mivel ő korábban 5 és fél évig tanult zongorázni a Sashalmi Zenedében. Az orgona nem volt olcsó és a zenei tanulmányokat is fel kellett frissíteni, ez idáig rendben volt, de végül is Ágoston a biztos munkahelyet, és a családalapítást választotta. Nemsokára Szakács Laci is kiszállt a zenekarból, így írmagnak csak Huszár Györgyi maradt, de ő még a Mobilban is énekelt.